“AZ ÚR CSENDES VIZEKHEZ VEZETTE ŐKET”

Képzőművészeti alkotás emlékeztet mostantól a csopaki Apáca strandon azokra, akik a Balatonban lelték halálukat az elmúlt időszakban.
A hatalmas terméskövet Kovács Zoltán ajánlotta fel, aki az 1970-es évek óta él a Balaton-parti településen. Elmondta, hogy az Alföldről származik, a vizet és a Balatont tiszteli, örül, hogy a régóta őrzött követ erre a nemes célra felajánlhatta.

Ifjabb Tislér Géza református lelkész beszédében kiemelte, hogy akkor jó egy emlékmű, amikor felhívja a figyelmet, elgondolkodtatja a szemlélőt. Jelen esetben is erről beszélhetünk, mert ez az egyedi alkotás a Balatonnál elgondolkoztat, hogy mennyien és hogyan vesztek a tóba az idők során, de ugyanakkor felhívja a figyelmet a Balaton veszélyeire, amivel a tó környékén élők tisztában vannak.

– Bizony jelen van a halál, az elmúlás és a tragédiák. 1800-tól átnéztem a református Domus Historit, 6-7 esetben írták bele, hogy csopaki-paloznaki lakosok a Balatonba vesztek. Például 1859 telén egy testvérpár fulladt vízbe, ebből a világból távoztak egy másik világba, a téli nádaratáskor. „Az Úr csendes vizekhez vezette őket” – zárta gondolatait Tislér Géza. Az ünnepet követően többen mécsest gyújtottak.

(forrás: veol.hu)

Oszd meg, ha tetszett:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ezek is tetszhetnek még

Munkalehetőség egy csodás helyen

A Balaton két legszebb panorámájú vendéglátóhelye, az Echo Étterem és az Apátsági Rege Cukrászda bővíti csapatát Tihany szívében, szezonális vagy éves munkaviszonnyal!
🤎FELSZOLGÁLÓ, PULTOS
🤎SZAKÁCS, STREET FOOD SZAKÁCS
🤎 FAGYLALT ELADÓ
Amennyiben fiatalos lendülettel bírsz, fontos a szakmai környezet és fejlődés, szereted a “panorámát”, a baráti-családi légkört, a vendéget bárhol és bármikor, tiszteled a munkád, megbízhatónak tartanak és ezek után magadra ismertél, akkor kérünk, küldd el nekünk fényképes önéletrajzod, várjuk az info@hellotihany.hu e-mail címre! 🙂
Az álláshoz tartozó elvárások:
-angol nyelv kommunikációs szinten (felszolgáló)
-szakmai tapasztalat!
-vendéglátás szeretése!
-önálló, tiszta munkavégzés
-teherbírás
-jó kommunikációs készség
-jókedv
Az állás betöltéséhez előnyt jelent:
-több idegen nyelv ismerete
-borok ismerete
-barista gyakorlat (pult)
-egyéni szállás
Amit kínálunk:
-fiatalos, lendületes, szakmailag felkészült, erős, segítőkész, munkát szerető csapat!
-káprázatos környezet, Tihany szívében, a Balaton felett
-éves vagy szezonális munkaviszony
-munkaidő megbeszélés szerint
-kiemelkedő fizetés
-szakmai fejlődési lehetőségek, tréningek!
-jól felszerelt, modern munkakörnyezet
-igényes szállás
-biztos, szerethető munkahely
-azonnali kezdési lehetőség, akár éves munkaviszony!
-cégcsoporton belül jelentős kedvezmény!
-munkahelyi étkezés
-Jó hangulat, jó kedv!
Jelentkezésed fényképes önéletrajzzal az info@hellotihany.hu e-mail címre várjuk!
#álláshirdetés #álláslehetőség #felszolgáló #pultos #vendéglátás #balaton #tihany

Teljes cikk »

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!