
A Balaton-felvidéki Tagyon Birtok a döntőben
Lezárult a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2019. évi kiírásának első fordulója. A kisbirtok kategóriában (10 hektár alatt) döntőbe jutott az 5 Ház

Lezárult a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2019. évi kiírásának első fordulója. A kisbirtok kategóriában (10 hektár alatt) döntőbe jutott az 5 Ház

A Mozdulj! Közhasznú Egyesület 2011-ben szervezte meg első tandemes kerékpártúráját látássérültek részére a Balaton körül. Tette ezt azzal a

Hetedik éve már, hogy Zamárdi a testvértelepüléssel, Villánnyal közösen egy kellemes nyári borozásra hívja a Balaton-parti közönséget, miközben koncertek

Karbonklíma ültetvényt avattak a Somogy megyei Nagyberényben, ahol egy hektárnyi területen nevelnek smaragdfát, írja a sonline.hu. A fa egyik fontos jellemzője,

Pénteken rajtol el a Művészetek Völgye, amelyet a Balaton-felvidék három településén, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden – 35 különböző helyszínen

Az egyhetes Veszprémi Régizenei Napokon korhű hangszereken játszó együttesek adnak koncerteket a veszprémvölgyi jezsuita templomban július végén – közölte

30 és 35 kilométeres távokon, a környék legszebb túraútvonalain, aszfalton és helyenként terepen próbálhatod ki az Európa-szerte egyre nagyobb

Gondoltad volna, hogy a Művészetek Völgye Fesztivál forgatagában egy szimpla kapolcsi kőkerítés is évmilliók izgalmas eseményeiről képes mesélni? Ha

A helyi gyümölcsökről, illetve az azokból készült lekvárról szólt minden a VI. Látrányi Lekvárfesztiválon. A fánk és palacsinta szinte

Július második , valamint augusztus első hétvégéjén a MÁV-START és a MÁV Nosztalgia retró hétvégével várja a vasútbarátokat. Nohab