Megújul a sümegi vár

Sümeg vára a Balaton-felvidék nyugati részén, a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetején található. A háromosztatú erődítmény magja az 1260-as években épült öregtorony alsó szintje. A fellegvár falai egy évszázaddal később készültek el, majd a 15. század folyamán a vár előtti fennsíkot is erős, magas védőfallal vették körül.

A vár az 1260-as években épült IV. Béla király parancsára. 1553-ban emelték legkorszerűbb védőművét, a több emeletes, vastag falú Kövess-bástyát. 1713-ban épületeit egy hadgyakorlat ürügyén felgyújtatta a császári parancsnokság.

A gazdátlanná vált várat az időjárás vasfoga és a lakosság évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása és megóvása.

A sümegi vár az elmúlt évtizedben már jelentős restauráción esett át, most azonban újabb felújítási munkálatok kezdődnek, többek között rekonstrukciót végeznek el a keleti szárny udvari épületein,  munkálatokat végeznek a Csabi tornyon, gyilokjárókat építenek az északkeleti oldalon, megemelik a ciszterna falát, kijavítják a veszélyes állapotú falköpenyeket, dolgoznak a szerpentinúton és  tereprendezést kap a várudvar is.

(borítókép: MTI/H. Szabó Sándor)

About Author

Oszd meg, ha tetszett:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezek is tetszhetnek még

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!