Húsvéti óriástojások és csodálatos tojásfa Kéthelyen

2015-ben kezdték el húsvéti díszítést Kéthely központjában. Első évben közel 1200 db tojás gyűlt össze, amit fára akasztottak és egy 1,5m-es óriás tojást helyeztek ki. 2016-ban a fára elhelyezett tojásoknál célul tűzték ki a falu lakosságának a számát, kb. 2300 db-ot, amit sikerült túlszárnyalni, hisz akkor több, mint 3000 db volt a fán. 


2016-ban négy darab új, 1,5 m-es tojást faragtak az önkormányzat dolgozói, melyeket a Kéthelyi Általános Iskola, a Napközi Otthonos Óvoda, a Kéthelyi Értelmi Fogyatékosok Otthona, valamint Erős Nikoletta és Molnár Balázs polgármester közösen festettek ki.
2017-ben egy óriástojással növekedett a dekoráció, valamint Bódis Józsefné és Bódis József által készített három fa nyuszival. A rollerozó kisnyulat és a kerékpározó nagy nyulat Vancsó Mihály készítette.
Tavalyi évben megkerestek minden Somogy megyei önkormányzatot, hogy küldjenek el egy tojást a településükön jellemző mintával és a település nevével. A cél az volt, hogy a megyét, Somogyországot népszerűsítsék és ezzel elkészüljön a megye tojásfája. Gyönyörű alkotások jöttek, melyek a fa magasabb pontjain láthatók.
Az óriástojás magassága 260 cm. Elkészítését nagyrészt Molnár Balázs végezte, de nagyon sokat segítettek önkéntesek is. A tojást 4 nap alatt készítették el, súlya összesen körülbelül 325 kg és 8,2 m3 polisztirolt használtak fel hozzá, valamint 125 kg vakoló anyagot.
A gyönyörű mintát a helyi általános iskola rajztanára és tanulói készítették,  a tojás egyik felén egy népi motívum, míg a másik felén Magyarország címere alatt Kéthely címere található.


A díszítés része egy óriáskosár és tyúkanyó, valamint egy lovasszekér is. Előbbit Molnár Balázs, utóbbit Harangozó Veronika készítette, a szekeret Schmidt László ajánlotta fel.


A tojások száma 2018-ban elérte a 7.000 db-ot, idén pedig megközelíti a 9.000 db-ot.
2018-ban egy nagy nyúl készült el. Ezt a nyulat szerették volna minél több természetes anyagból megcsinálni. A nyúl egy vasvázból áll, melyet Kovács József és Kovács Zsolt készített el, majd ez szénával lett beborítva, amit Bartis László ajánlott fel. A vasvázhoz már a félkész formánál is több, mint 100m acél huzalt használtak fel, aminek a súlya már így meghaladja 250 kg-ot. 


Az idei évben kicsit másabb jellegű újítással készülnek. Hétvégente „élő” nyulak fognak sétálni a faluba látogatók között, valamint egy kis ajándékbolt is lesz. Az eladott apróságokból befolyt összeget rászoruló gyermekeknek szeretnék felajánlani, egy kirándulásra szeretnék elvinni őket.
Az idei évben a dekoráció április végéig lesz látható a település központjában.

(forrás: facebook)

Oszd meg, ha tetszett:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ezek is tetszhetnek még

Munkalehetőség egy csodás helyen

A Balaton két legszebb panorámájú vendéglátóhelye, az Echo Étterem és az Apátsági Rege Cukrászda bővíti csapatát Tihany szívében, szezonális vagy éves munkaviszonnyal!
🤎FELSZOLGÁLÓ, PULTOS
🤎SZAKÁCS, STREET FOOD SZAKÁCS
🤎 FAGYLALT ELADÓ
Amennyiben fiatalos lendülettel bírsz, fontos a szakmai környezet és fejlődés, szereted a “panorámát”, a baráti-családi légkört, a vendéget bárhol és bármikor, tiszteled a munkád, megbízhatónak tartanak és ezek után magadra ismertél, akkor kérünk, küldd el nekünk fényképes önéletrajzod, várjuk az info@hellotihany.hu e-mail címre! 🙂
Az álláshoz tartozó elvárások:
-angol nyelv kommunikációs szinten (felszolgáló)
-szakmai tapasztalat!
-vendéglátás szeretése!
-önálló, tiszta munkavégzés
-teherbírás
-jó kommunikációs készség
-jókedv
Az állás betöltéséhez előnyt jelent:
-több idegen nyelv ismerete
-borok ismerete
-barista gyakorlat (pult)
-egyéni szállás
Amit kínálunk:
-fiatalos, lendületes, szakmailag felkészült, erős, segítőkész, munkát szerető csapat!
-káprázatos környezet, Tihany szívében, a Balaton felett
-éves vagy szezonális munkaviszony
-munkaidő megbeszélés szerint
-kiemelkedő fizetés
-szakmai fejlődési lehetőségek, tréningek!
-jól felszerelt, modern munkakörnyezet
-igényes szállás
-biztos, szerethető munkahely
-azonnali kezdési lehetőség, akár éves munkaviszony!
-cégcsoporton belül jelentős kedvezmény!
-munkahelyi étkezés
-Jó hangulat, jó kedv!
Jelentkezésed fényképes önéletrajzzal az info@hellotihany.hu e-mail címre várjuk!
#álláshirdetés #álláslehetőség #felszolgáló #pultos #vendéglátás #balaton #tihany

Teljes cikk »

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!