„HEJ, AZ A JÓ JÁGERKOKSZOS RÉGI ERDÉSZVILÁG”
EMLÉKEZÉS HÁMORI JENŐ (1914-1978)
DISZEL-HARASZTI ÖREGERDÉSZRE
Ha elkészülne egy olyan könyv, amelybe a Balaton-felvidék emlékezetes alakjainak életrajzát
írnák meg, ott feltétlenül helyet kellene kapnia az ő alakjának is. Három falu, Diszel, Sáska és
Hegyesd között, szinte azok mértani középpontjában, egy erdőszélre épített erdészházban élte
le Ő az életét, amelyből legendák is fakadtak. Már az állami erdészet építette fel azt a
szolgálati lakást 1953-ban, amelyben Jenő bácsi 1971-ig lakott, családostul, egy fiút és két
leányt felnevelve, hat tehenet tartva, s innen „igazgatta” és gondozta a híres kopárfásítási
területet, amelyet csak Harasztnak és Hidegoldalnak hívott mindenki. A háztól 150 méterre
egy csodás fakadású forrásból volt a vizük, mert hiszen itt kutat ásni hiábavalóság lett volna,
hiszen minden domb és hajlat olyan száraz és kietlen volt a sziklás talaj miatt, hogy korábban
csak a birkák legeltek rajta. Az uradalom az 1900-as évek elején kezdte el a sziklás talajon is
jól növő fekete fenyővel beültetni a legelőterülete egy részét, létrehozva azt a nagy,
fenyőfáktól zúgó erdőtömböt, amely Diszeltől szinte Sáskáig húzódik.
Ennek a szél tépte fenyőktől sötétlő erdőnek volt a „királya” Hámori Jenő. Mert egy
valóságos kis birodalom volt az övé. Mellette állt hosszú évekig az „uralkodótárs”, a nem
mindennapi nehéz szolgálattal terhelt feleség, született Horváth Mária, az egy fiúval (Jancsi)
és két leánnyal (Cili és Elvira). De hű hadvezére volt még a diszeli Rafael bácsi is, a tűzőr, aki
arra felügyelt állandóan, hogy ne boruljon lángba az erdőtömb a száraz, szeles időkben.
„Hadserege” az erdőművelő és a megpergetőben dolgozó asszonyok csapata volt. Ők
gyűjtötték be a tavaszi időben a fenyőfákról lehulló tobozokat, hogy aztán a helyi tűzifával
fűtött megpergető tálcáira elhelyezve kinyílásra késztessék azokat és belőlük a csíraképes
magok kiperegjenek az alul elhelyezett tálcákba. Ebből a fenyőmagból a helyben lévő és a
nyirádi csemetekertben aztán újabb és újabb, ültetésre alkalmas fenyőregimentek nevelődtek.
Hámori Jenőnek már az apja is erdész volt az Esterházy uradalomban (az ő évi fizetése a
következő volt a 30-as években: 58 Pengő/hó, 2 kataszteri hold szántó bevetve, betakarítva,
hazahordva, 28 űrméter tűzifa, gallyfa konyhára, amennyi kell, ruha télire és nyárira). Az öreg
Holczer-t (mert a magyarosítás előtt így hívták a sáskai származású családot) a Hidegoldal
egyik vén molyhos tölgyfájának tövében, puskáját átölelve érte a halál, ahova szolgálati útja
során leült ebédelni. Nagy tél volt, egy hónappal később találták csak meg, és kedvenc
fegyverével együtt helyezték örök nyugalomra a sáskai temetőben. Ennél szebb halált erdész
nem is tud elképzelni. Jenő bácsi tehát beleszületett a kopárfásító erdész familiába. Először
elvégezte 1938-ban a két éves Somogyszentimrei Magyar Királyi Gazdasági Altisztképző
iskolát (parádés tablója családnál még megvan), majd a herceg Esterházy uradalomnál állt
szolgálatba. Gyulakesziben székelt az erdőgondnok, ahol az erdőmérnök Dittert György volt.
Az 1945-ös államosítások után az államerdészetnél folytatta erdész munkáját, és az uradalom
által ültetett fekete fenyves tömb megnagyobbításának szakértőjévé képezte ki magát. A
keszthelyi központból is állandóan kijártak hozzá a vendégekkel, mert olyan sikeresen
dolgozott. Mivel a gyengébb nem messze földön híres kedvelője és ápolója is volt, nekem
öregkorában bevallotta, hogy az egyik új erdőtelepítésben ültetett egy hatalmas romboid alakú
formát a csemeték tömött soraiból, egy-egy oldala több száz méter hosszú volt, külön kitűzve
annak földi vonalait, de ezt az alakzatot csak a levegőből lehetett volna jól látni, ha felengedtek volta akkoriban polgári személyt a repülősök és a légi felvételeket készítő honvéd
térképész szakemberek. Így aztán ez a nemzetközi jel nem kapott nagyobb nyilvánosságot.
Az erdészház csendjében Jenő bácsi sok félével foglalkozott. Évtizedekig észlelője volt az
Országos Meteorológiai Intézetnek és számára még hosszú ideig növényfenológiai
megfigyeléseket is végzett. Ez abból állt, hogy precízen, táblázatosan feljegyezte, hogy egyes
erdei növények egyes években mikor hajtanak ki, mikor virágoznak, mikor hoznak termést.
S végül felfedem, hogy a címben említett jágerkoksz mit takar? A Haraszti erdészházban
lakó Hámori Jenő és családja a magpergetőből kikerülő és már magjait kihullajtott üres
tobozokkal fűtöttek is, ez volt a jágerkoksz. Hatalmas kalória tartalma volt ennek, akárcsak a
gyantával telített fekete fenyő fájának. Jenő bácsi elmondása szerint kétévente újra kellett
rakatnia a cserépkályhát az erdészházban, mert a durrogósan égő gyantás fekete fenyő fája
szétfűtötte a cserépkályhákat. A 70-es évek elejére a békebeli, nyugodt erdészvilág kezdett
megszűnni, a főnökök egyre többet kívántak, a nyugodt, „gyalog-erdészek” ideje lassan lejárt.
Szerencséje volt Jenő bácsinak, hogy erre az időre már éppen nyugdíjképes lett és feleségével
együtt beköltözött a diszeli házukba, ahol aztán meg is halt 64 éves korában. Mindketten a
sáskai temetőben nyugszanak.
2015. május 8.
Dr. Sonnevend Imre erdőmérnök
About Author
