Rév-Hang Fesztivál 2019 – ingyenes programok a kínálatban

A Balaton-part mellett kínál ingyenes klasszikus zenei koncerteket július 3. és 6. között a révfülöpi Rév-Hang Fesztivál.

A második alkalommal meghirdetett programsorozat első három napján a Nemzeti Filharmonikusok muzsikusai lépnek fel, majd a Four Fathers énekegyüttes koncertje zárja a rendezvényt – közölték az MTI-vel a szervezők.

    “A tavalyi fesztivált meglepően nagy érdeklődés övezte. Hittem abban, hogy a Balaton nyújtotta könnyed kikapcsolódás jól megfér az igényes szórakozás, a klasszikus zene kínálta örömökkel” – idézi a közlemény Hamar Zsoltot.

A Nemzeti Filharmonikusok zeneigazgatója hangsúlyozta: “Révfülöp tavaly épült szabadtéri színpada lenyűgöző környezetet teremt a fesztivál megrendezéséhez”.

Hamar Zsolt ebben az évben is művész barátait, zenész kollégáit hívta meg a fesztiválra. A négy egymást követő este koncertjei négy különböző tematikát ölelnek fel.

Július 3-án Tavasztól nyárig címmel a Papp Dániel művészeti vezetésével működő Capella Philharmonica ad ízelítőt Bach és Vivaldi műveiből, másnap pedig a Koppándi Vonósnégyes kalauzolja a közönséget “Bécstől Amerikáig”, azaz Mozart divertimentójától Haydn és Dvorak vonósnégyeseiig.

Július 5-én folytatódik a képzeletbeli utazás, ám ezúttal nem térben, hanem időben: Bachtól a romantikáig. Az esten Johann Sebastian Bach d-moll zongoraversenye csendül fel Kovács Gergely zongoraművész közreműködésével, majd Csajkovszkij Vonósszerenádja a Nemzeti Filharmonikusok Grazioso Kamarazenekara előadásában, Hamar Zsolt vezényletével.

A július 6-i záróhangversenyen a Four Fathers Énekegyüttes hívja vidám nyári zenés utazásara a közönséget A gregoriántól a rock and rollig címmel.

További információk a programokról a www.rev-hang-fesztival.hu honlapon olvashatók.

(MTI )

Oszd meg, ha tetszett:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ezek is tetszhetnek még

Munkalehetőség egy csodás helyen

A Balaton két legszebb panorámájú vendéglátóhelye, az Echo Étterem és az Apátsági Rege Cukrászda bővíti csapatát Tihany szívében, szezonális vagy éves munkaviszonnyal!
🤎FELSZOLGÁLÓ, PULTOS
🤎SZAKÁCS, STREET FOOD SZAKÁCS
🤎 FAGYLALT ELADÓ
Amennyiben fiatalos lendülettel bírsz, fontos a szakmai környezet és fejlődés, szereted a “panorámát”, a baráti-családi légkört, a vendéget bárhol és bármikor, tiszteled a munkád, megbízhatónak tartanak és ezek után magadra ismertél, akkor kérünk, küldd el nekünk fényképes önéletrajzod, várjuk az info@hellotihany.hu e-mail címre! 🙂
Az álláshoz tartozó elvárások:
-angol nyelv kommunikációs szinten (felszolgáló)
-szakmai tapasztalat!
-vendéglátás szeretése!
-önálló, tiszta munkavégzés
-teherbírás
-jó kommunikációs készség
-jókedv
Az állás betöltéséhez előnyt jelent:
-több idegen nyelv ismerete
-borok ismerete
-barista gyakorlat (pult)
-egyéni szállás
Amit kínálunk:
-fiatalos, lendületes, szakmailag felkészült, erős, segítőkész, munkát szerető csapat!
-káprázatos környezet, Tihany szívében, a Balaton felett
-éves vagy szezonális munkaviszony
-munkaidő megbeszélés szerint
-kiemelkedő fizetés
-szakmai fejlődési lehetőségek, tréningek!
-jól felszerelt, modern munkakörnyezet
-igényes szállás
-biztos, szerethető munkahely
-azonnali kezdési lehetőség, akár éves munkaviszony!
-cégcsoporton belül jelentős kedvezmény!
-munkahelyi étkezés
-Jó hangulat, jó kedv!
Jelentkezésed fényképes önéletrajzzal az info@hellotihany.hu e-mail címre várjuk!
#álláshirdetés #álláslehetőség #felszolgáló #pultos #vendéglátás #balaton #tihany

Teljes cikk »

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!