Fenntarthatóság mindenKOR

Fenntarthatóság mindenKOR

Veszprémvölgy, 2019. május 24-25.

A fenntarthatóság, azaz a rendelkezésre álló erőforrások hatékony és ésszerű kihasználása, a VKSZ Zrt. filozófiája, mely köré színes rendezvényt álmodott.
Az idei évben három éves a Fenntarthatóság mindenKOR elnevezésű prorgam, melyen tudatosan kiválasztott, hasonló gondolkodású partnerekkel társulva húsz fölé ugrott a résztvevő partnerek száma.
Kreatív foglalkozások, interaktív, kipróbálható eszközök, játékos tanulás és szórakoztató ismeretátadás várja a völgybe látogatókat.
Az idei év tematikája nyitott a művészetek felé, ezért rendezünk „Hulladékból használati eszköz” kiállítást az általános iskolások műveiből, bemutatjuk a Pannon Egyetem raklapfestő versenyére készült alkotásokat, vasból készült szobrok díszítik majd a Séd-völgyét, nyitott műterembe pillanthatunk be, ahol kortárs művészek alkotnak a közönség előtt „Veszprém az energiatakarékos város” témában.
Minden évben befogadunk egy – egy sportversenyt is, az idei évben a Veszprémi Kerékpáros Egyesület tehetségkutató versenyét látjuk vendégül.
A rendezvény első napján május 24-én, szervezett csoportokként a veszprémi általános iskolások érkeznek, viszont május 25, szombat a rendezvény második napja mindenki számára nyitott.

Várjuk az érdeklődő családokat sok szeretettel!

További információk, részletek az esemény facebook oldalán: https://www.facebook.com/events/313184212910479/

(forrás: vkszrt.hu)