Újabb balatoni tanúhegyet mászhatunk meg hamarosan

Ha a Balaton környéki, tapolcai-medencei tanúhegyek felmerülnek, a legtöbb embernek a Badacsony, a Gulács, a Csobánc, esetleg a Szent György-hegy jut eszébe. Pedig akad még pár kisebb is, ilyen a Haláp, amit viszont évtizedek alatt csonkára bányásztak. A Haláp nagy része még mindig bányaterület, bár kitermelés már nincs benne, ezért egyes részei nem megközelíthetőek.

A Balatontipp most arról ír, reményteli jelek mutatkoznak a Haláp körül, amik azt vetítik előre, egyszer majd körbe lehet kirándulni az elbányászott bazalthegyet. Először is a zalahalápi önkormányzat két nagy parkolót alakított ki a hegy lábánál. Táblával és sorompóval is elriasztják, aki erre járna, de a gyalogos ösvények jelzik, hogy a turisták azért megnézik maguknak a hegyet.

A Haláp megmaradt csúcsára ráadásul végre botlás nélkül fel lehet jutni, hála a kiépített lépcsősornak. A tetőre egy magyar zászlót tűztek és korlátot építettek, nehogy valaki lepottyanjon. Megéri felmenni, ugyan a hegy így elbányászva nem túl magas, mégis körpanoráma nyílik a Somlóra, a Bakonyra, a Szent György-hegyre, Tapolcára és a környék kis falvaira.

A lap úgy tudja, a terület tulajdonosa, az egykori bányát működtető cég teszi épp rendbe a területet. Terveik között van kilátóterasz építése (ez már jól halad), valamint a bánya történetét bemutató tanösvény létesítése is. Elvileg május végén adják át a túrázóknak a megújult Halápot.

(travelo.hu)

About Author

Oszd meg, ha tetszett:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezek is tetszhetnek még

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!