Római katolikus templom

Andocs, Szabadság tér 8.

Az andocsi kápolna már a török hódoltság idejétől látogatott búcsújáróhely,a hívek ezrével keresték fel a Mária-ünnepeken,Szent Ferenc és Szent Antal napján. A főbúcsú napja Nagyboldogasszony ünnepén, augusztus 15-én vált hagyománnyá. A ferences atyák beköltözésükkor a templombelsőben egy kopott oltáron három faszobrot találtak, melyek a Boldogságos Szűzt, Szent Katalint és Szent Dorottyát ábrázolták. A régi  helyére 1746-ban állították Zichy Ádám adományaként a ma is látható oltárt, s később ott helyezték el a Szent István és Szent László magyar királyokat, valamint Szent Ferencet, a szerzetesrend megalapítóját és a Páduai Szent Antalt ábrázoló szobrokat.A kegyoltár asztala 1752-ben készült el,az első mellékoltárt szintén a Zichy család készíttette, címerük ma is látható, mint ahogy a másik  mellékoltáron a Jankovics családé. Az oltárkép a Lengyel család támogatásából készült, ezért fölötte az ő címerük díszlik. Lengyel Lajos jóvoltából került a templomba a Jézus Szíve oltár és a szószék A harmadik oltár Niczky Borbála adománya, rajta a családi címerrel. A kép Szent Borbála lefejezését ábrázolja, mellette pedig a ferences rend női ágát alapító Assisi Szent Klára valamint Szent Koleta apátnő szobrai láthatók. A templomhajó elején lévő dombormű a Szentháromságot ábrázolja, míg a hajó közepére egy vörös márványlappal borított kriptát állíttatott magának és feleségének 1751-ben Gál Gábor. A templomhajóval egyidőben készült a nagy kripta, amelynek lépcsős lejárata a templomfal déli oldalán nyílik. Ott találtak végső nyughelyet a templom jótevői és báró Saarna Gottfried kuruc őrnagy.

A földszinti helyiségekben kapott helyet a Mária-ruhák múzeuma, ahol a ma már több mint kettőszáz darabból álló gyűjteményt őrzik. 1747 óta öltöztetik a Mária szobrot, amelynek a világ minden tájáról küldenek ruhákat. Hagyománnyá vált a minden péntek délelőtti szobor-  öltöztetés. A nagy látogatottság miatt növelni kellett a kegytemplom búcsúinak számát, ezért van pünkösdi, nagyboldogasszonyi főbúcsú, Őrangyalok búcsúja, Kisasszony és Mária nevenapi főbúcsú, Rózsafüzér és Magyarok Nagyasszonya napi búcsú is.

 

 

About Author

Oszd meg, ha tetszett:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezek is tetszhetnek még

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!