A régi falusi világ emlékeit őrzik a Káli-medence mosóházai

Egy-egy falu életének múltidézőjeként állnak az épületek.

A Balaton-felvidék egyedi hangulatú tájegység, a bájos falvakkal körülvett, festői fekvésű Káli-medence, ami sokak szerint nem is tájegység, hanem maga egy életérzés.
Aki már járt a Káli-medencében, az bizonyára tudja, hogy több faluban találhatók mosóházak. Hasonlók Európa területén Ausztriában, Franciaországban, Svájban és Németországban lelhetők fel.

Mosóházak

A mosóházak a Balaton-felvidék speciális, Magyarországon csak erre a tájegységre jellemző épületei. A falu asszonyai ide jártak mosni, így ez fontos közösségi helyszín is volt egyben.

Általában hetente egyszer mostak, nagymosás pedig havonta volt. A ruhát a fejükön, lavórban vagy talicskán hozták ki. A beáztatott ruhát beszappanozták, majd összehajtogatva sulykolófával verték ki belőle a szennyeződést. Ezután a ruhát kicsavarták.

Az ágyneműt, fehérneműt hazavitték kifőzni, utána visszahozták kiöblíteni. A munkafolyamat 3-6 órán át is eltartott, közben volt idejük az asszonyoknak megbeszélni a falu ügyes-bajos dolgait.

A mosóház néhol egybeépült a vágóhíd épületével, amelyet szombatonként használtak, amikor nem volt mosás.

Amikor nem volt vezetékes víz, az embereknek a természet adta lehetőségeket kellett kiaknázniuk, így az esővíz összegyűjtése mellett nagy hangsúlyt fektettek a felszín alatti vizek kiaknázására.

A Káli-medence legtöbb mosóházát egészen az ötvenes évekig használták, ma pedig egy-egy falu életének múltidézőjeként állnak, köszönhetően a települések közösségei értékmentő munkájának.

Forrás: Sokszínű Vidék
Fotók: Bódi Katalin

Oszd meg, ha tetszett:

Ezek is tetszhetnek még

Munkalehetőség egy csodás helyen

A Balaton két legszebb panorámájú vendéglátóhelye, az Echo Étterem és az Apátsági Rege Cukrászda bővíti csapatát Tihany szívében, szezonális vagy éves munkaviszonnyal!
🤎FELSZOLGÁLÓ, PULTOS
🤎SZAKÁCS, STREET FOOD SZAKÁCS
🤎 FAGYLALT ELADÓ
Amennyiben fiatalos lendülettel bírsz, fontos a szakmai környezet és fejlődés, szereted a “panorámát”, a baráti-családi légkört, a vendéget bárhol és bármikor, tiszteled a munkád, megbízhatónak tartanak és ezek után magadra ismertél, akkor kérünk, küldd el nekünk fényképes önéletrajzod, várjuk az info@hellotihany.hu e-mail címre! 🙂
Az álláshoz tartozó elvárások:
-angol nyelv kommunikációs szinten (felszolgáló)
-szakmai tapasztalat!
-vendéglátás szeretése!
-önálló, tiszta munkavégzés
-teherbírás
-jó kommunikációs készség
-jókedv
Az állás betöltéséhez előnyt jelent:
-több idegen nyelv ismerete
-borok ismerete
-barista gyakorlat (pult)
-egyéni szállás
Amit kínálunk:
-fiatalos, lendületes, szakmailag felkészült, erős, segítőkész, munkát szerető csapat!
-káprázatos környezet, Tihany szívében, a Balaton felett
-éves vagy szezonális munkaviszony
-munkaidő megbeszélés szerint
-kiemelkedő fizetés
-szakmai fejlődési lehetőségek, tréningek!
-jól felszerelt, modern munkakörnyezet
-igényes szállás
-biztos, szerethető munkahely
-azonnali kezdési lehetőség, akár éves munkaviszony!
-cégcsoporton belül jelentős kedvezmény!
-munkahelyi étkezés
-Jó hangulat, jó kedv!
Jelentkezésed fényképes önéletrajzzal az info@hellotihany.hu e-mail címre várjuk!
#álláshirdetés #álláslehetőség #felszolgáló #pultos #vendéglátás #balaton #tihany

Teljes cikk »

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!