Nekem a Balaton – Bodolóczki Linda festőművész kiállítása

Nekem Balaton címmel nyílik Bodolóczki Linda festőművész kiállítása 2021. május 25-én a budapesti Art9 Galériában. A kiállítás egészen június 11-ig látható.

Bodolóczki Linda 2011-ben végzett a Képzőművészeti Egyetemen. Színgazdag, energikus művei az életében néhány éve történt nagy váltásnak a termékei. Elhagyta Budapestet, majd a Balaton-felvidékre költözött. Inspirációs forrása így lett a tó, a maga folyton változó változatos geológiai, természeti, atmoszferikus környezetével, és mint az idealizált, történeti műfaj, a fenséges emblematikus tájkép előzményei. Így kötődik Bernáth Aurél, Egry József festői hagyatékához, de módszerével a kortárs festészet nemzetközi trendjében a „festészet utáni festészetben”, ezen belül az „új absztrakcióban” is otthonosan mozog. Ennek a kortárs irányzatnak a jelentős festői előzményei között találjuk David Hockneyt, Gerhard Richtert.

Bodolóczkit nem a tradicionális tájképfestészet, hanem inkább az érzékelt kép struktúrái, és a festőben zajló tudati, érzelmi folyamatok leképezése foglalkoztatja. A nagyobb, különböző tulajdonságú képszerkezeti egységeket szétszedi, és nonfiguratív mezőnként kezeli, és mint egy kifestőkönyv lapját, tölti ki. Az így létrejött dinamikus formákból felépített vizuális egység a Badacsony vonulatait, a Tihanyi félsziget izgalmas sokféleségét, a felhők mozgását vagy a naplemente színorgiáit idézi fel.

A szín és formagazdag faktúrákból keletkező, az absztrakt geometrikus és organikus folthatásokból építkező formáit bátran egymás mellé helyező festészet meglepő harmóniákat képes teremteni.

Muladi Brigitta művészettörténész

Kép: Bodolóczki Linda: Balatonfüred,
 akril, vászon, 100 x 130 cm, 2021.

Nekem a Balaton
Bodolóczki Linda festő Nekem a Balaton című egyéni kiállítása 2021. május 25. és június 3. között tekinthető meg az Art9 Galéria tereiben. A kiállítással kapcsolatban további információ ezen a linken érhető el.
Helyszín: Art9 Galéria • 1092 Budapest, Ráday utca 47.

Forrás: prae.hu

Oszd meg, ha tetszett:

Ezek is tetszhetnek még

Munkalehetőség egy csodás helyen

A Balaton két legszebb panorámájú vendéglátóhelye, az Echo Étterem és az Apátsági Rege Cukrászda bővíti csapatát Tihany szívében, szezonális vagy éves munkaviszonnyal!
🤎FELSZOLGÁLÓ, PULTOS
🤎SZAKÁCS, STREET FOOD SZAKÁCS
🤎 FAGYLALT ELADÓ
Amennyiben fiatalos lendülettel bírsz, fontos a szakmai környezet és fejlődés, szereted a “panorámát”, a baráti-családi légkört, a vendéget bárhol és bármikor, tiszteled a munkád, megbízhatónak tartanak és ezek után magadra ismertél, akkor kérünk, küldd el nekünk fényképes önéletrajzod, várjuk az info@hellotihany.hu e-mail címre! 🙂
Az álláshoz tartozó elvárások:
-angol nyelv kommunikációs szinten (felszolgáló)
-szakmai tapasztalat!
-vendéglátás szeretése!
-önálló, tiszta munkavégzés
-teherbírás
-jó kommunikációs készség
-jókedv
Az állás betöltéséhez előnyt jelent:
-több idegen nyelv ismerete
-borok ismerete
-barista gyakorlat (pult)
-egyéni szállás
Amit kínálunk:
-fiatalos, lendületes, szakmailag felkészült, erős, segítőkész, munkát szerető csapat!
-káprázatos környezet, Tihany szívében, a Balaton felett
-éves vagy szezonális munkaviszony
-munkaidő megbeszélés szerint
-kiemelkedő fizetés
-szakmai fejlődési lehetőségek, tréningek!
-jól felszerelt, modern munkakörnyezet
-igényes szállás
-biztos, szerethető munkahely
-azonnali kezdési lehetőség, akár éves munkaviszony!
-cégcsoporton belül jelentős kedvezmény!
-munkahelyi étkezés
-Jó hangulat, jó kedv!
Jelentkezésed fényképes önéletrajzzal az info@hellotihany.hu e-mail címre várjuk!
#álláshirdetés #álláslehetőség #felszolgáló #pultos #vendéglátás #balaton #tihany

Teljes cikk »

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!