Örökbe fogadott Vonyarcvashegy egy 50 éves halászhajót

A hajót muzeális értékként kívánják őrizni és interaktív bemutatókon keresztül szemléltetni a balatoni halászat múltját.

Vonyarcvashegy önkormányzatának adományozta a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. egy régi halászhajóját, amelynek március 29-én történt meg az átvontatása a keszthelyi volt halásztelepről az új helyére, írta a Hírbalaton.

A balatoni halászat történelmi múltját ápoló Vonyarcvashegy hagyományőrzés céljából vette védelmébe a Süllő II nevű, 1971-ben gyártott, régóta használaton kívüli hajót, hogy megmentse az elmúlástól.

A Balaton melletti kisfalvak téli megélhetését valamikor a jéghalászat biztosította. Ma már tiltott a halászat a Balatonon, de Vonyarcvashegy szeretné megőrizni a balatoni halászat emlékeit, ápolni a településhez kötődő 40 halász legendáját. Ennek részeként fogadták bei a Süllő II nevű hajót.

A hajót muzeális értékként kívánják őrizni és interaktív bemutatókon keresztül szemléltetni a balatoni halászat múltját.

A már évek óta parton heverő halászhajót vízre bocsátása után átvontatták Vonyarcvashegyre.

Forrás: 24.hu
Képek: MTI / Varga György

Oszd meg, ha tetszett:

Ezek is tetszhetnek még

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!

hu_HU
BALATON NEKED
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.