Jövő héten rendezik meg a Veszprémi Régizenei Napokat

Az egyhetes Veszprémi Régizenei Napokon korhű hangszereken játszó együttesek adnak koncerteket a veszprémvölgyi jezsuita templomban július végén – közölte a városban július 16-án tartott sajtótájékoztatóján a rendezvényt szervező Orlando Énekegyüttes művészeti vezetője.

Vikman Pál elmondta, hogy július 22. és 27. között rendezik meg a koncertsorozatot, melynek nyitónapján a házigazda kórus ad koncertet. Másnap a szintén veszprémi Recercare Régizenei Műhely lép a közönség elé. Július 24-én a Les Basses Réunies, Bruno Cocset virtuóz csellista francia együttese zenél.

A rendezvénysorozat utolsó három napján Bach-műveket hallgathat a közönség más-más hazai együttes tolmácsolásában. Július 25-én Csalog Benedek barokk fuvolán, Pétery Dóra csembalón játszik, másnap Nagy Réka viola da gambán muzsikál, Virág Mátyás barokk csellón, Szokos Augustin csembalón. A zárónapon Cserményi Zsombor basszbariton játéka hallható majd.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy a 2010-ben megújult jezsuita templom inspirálta a zenészeket a koncertsorozat megszervezésére, mely a város egyéb nyári fesztiváljai mellett üde színfoltot jelent. Heilig Balázs, a rendezvény szervezője felidézte, hogy egyéves kihagyás után most újraindul a fesztivál, hozzátéve, hogy a közeljövőben szeretnék több helyszínre is kiterjeszteni a programot.

A régizenei stílus a gótikus zene megjelenésétől a kora romantikáig terjedő időszakot öleli fel, azok a műfajok tartoznak ide, melyek korhű hangszerekkel, intim, halk stílusban adhatók elő. A koncertek este 7 órakor kezdődnek, belépőjeggyel látogathatók – fűzte hozzá a szervező.

(forrás: MTI, borítókép: Veszprémi Régizenei Napok)

About Author

Oszd meg, ha tetszett:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ezek is tetszhetnek még

Iratkozz fel a Balatonneked hírlevélre!